Az alábbiakban a Flyerz magazin, velünk készített interjúját ajánljuk a még ismerkedő, bizonytalan érdeklődők figyelmébe bemutatkozásunkként:

Megtaláltuk a legmenőbb budapesti ételfutár céget!

Ismerd meg Budapest egyik legmodernebb ételfutár cégét, az ÉtkezzJólt! Végel Tamás és Hamberger Ádám, a két tulajdonosa árulta el a legfontosabb információkat, amelyeket tudnod kell a cégről. Sőt olyan dolgokra is rávilágítanak, ami fogadjunk, hogy még meg sem fordult a fejedben az egészséges táplálkozással kapcsolatban.

„A budapestiek a mi célközönségünk, hiszen csak a fővárosban szállítunk ki. Olyan személyekre fókuszál a cégünk, akiknek a hétköznapi elfoglaltságaik, és a munkájuk mellett, nincs idejük odafigyelni az egészséges táplálkozásra, azonban szeretnének fittebb ételeket fogyasztani”

– kezdte Tamás, majd kitért arra is, hogy az emberek általában nem az edzés hiánya miatt, hanem a felelőtlen táplálkozás következtében nem érik el a kívánt hatást. Cégük pedig pontosan ezekre a személyekre összpontosít.

„Ha valaki hosszútávon minket választ, akkor a táplálkozási tanácsadónk kiértékeli őt, és a kapott eredmények alapján kezd el főzni neki a konyhánk. Természetesen maximális figyelmet fordítunk az ügyfeleink kérésére, és azokat a hozzávalókat, amelyeket nem szeretnek, vagy éppen allergiásak rá, kihagyjuk az ételekből, de az adagok is személyre szabottak. Nálunk biztosan senki nem marad éhen. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot azokkal, akik megtisztelnek a bizalmukkal.”

Az ÉtkezzJól! csapata természetesen az ügyfeleik célját is szem előtt tartja. Nem csak diétás ételekre szakosodtak a szakácsaik, hanem azokra az emberekre is gondoltak, akik éppen hízni szeretnének. Fontos azonban észben tartani, hogy mind a fogyás, mind pedig a hízás esetében a napi négy-öt étkezés erősen javallott. Tamásék gőzerővel dolgoznak azon, hogy az emberek fejéből kitöröljék a rosszul berögződött étkezés szokásokat, miszerint csak a reggeli és az ebéd a legfontosabb.

A menük összeállításában a magyar és nemzetközi konyhát vették alapul, és olyan alapanyagokkal dolgoznak, amelyekkel eredményt tudnak elérni a vevőik. Bár csak hétközben szállítanak ki, jó hír, hogy szombatra is készítenek igény szerint ételeket. Ezt, és a heti menüt, mindig hét nappal korábban határozzák meg, az érdeklődök pedig ennek most már utána is nézhetnek a cég honlapján saját regisztrált fiókjaikban.

„Ha valaki hosszútávon minket választ, akkor a táplálkozási tanácsadónk kiértékeli őt, és a kapott eredmények alapján kezd el főzni neki a konyhánk. Természetesen maximális figyelmet fordítunk az ügyfeleink kérésére, és azokat a hozzávalókat, amelyeket nem szeretnek, vagy éppen allergiásak rá, kihagyjuk az ételekből, de az adagok is személyre szabottak. Nálunk biztosan senki nem marad éhen. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot azokkal, akik megtisztelnek a bizalmukkal.”

„Fejlesztettünk egy saját weboldalt, ami egy komoly logisztikai rendszer alapján működik. Ha valaki hosszútávú ügyfelünk lesz, akkor regisztráció és vásárlás után látja, hogy hány aktív napja van hátra. Adott napokat előző este, tíz óráig tud módosítani vagy akár le is tudja mondani a vásárló. Az oldalon látja a menüt, tud kommunikálni velünk, a kiszállítás napján pedig azt is nyomon tudja követni, hogy melyik futár viszi ki az ételt számára”

– tette hozzá Ádám, aki arra is felhívta a figyelmünket, hogy nem kell egyszerre fejest ugrani a mély vízbe, hiszen a szakmai stábjával létrehoztak egy úgynevezett próbacsomagot is.

„Nálunk van egy úgynevezett próbacsomag, ami 9.990 Ft-ért, három napon keresztül, napi három bőséges étkezést biztosít. Az illető ki tudja próbálni, milyenek vagyunk, hogyan főzünk, szimpatikus-e a futár és így tovább… Azt azonban fontos leszögeznem, hogy a reggeli kiszállítását a konyhánk nem tudja vállalni, de természetesen a táplálkozási tanácsadónk segítségével tudunk ötleteket adni, hogy mit szabad az adott személynek fogyasztania reggelente.”

Ám az ÉtkezzJól! csapata nem csak az embereket szolgálja ki maximálisan, de szem előtt tartják az egyik legfontosabb társadalmi kérdést, a környezetvédelmet is.

„A környezetvédelem nagyon nagy hangsúlyt kap nálunk. Többször használatos, nem eldobható, prémium ételdobozokban szállítunk házhoz. Ezeket meg kell őrizni a vevőnek, és másnap vagy harmadnap vissza kell juttatniuk hozzánk a futárral. Emellett pedig vászontáskában szállítjuk ki az ételt, ezáltal pedig nagyon sokat csökkentünk a műanyagtermelésen”

– árulta el Tamás.

';

Minden jog fenntartva - ÉtkezzJól! © 2019 Budapest

Céginformáció

Adatvédelmi tájékoztató

Ászf

Kapcsolat

info@etkezzjol.hu